"High School Musical" Choa
Egy vadonatúj megjelenést mutatva
Choa, aki az AOA lánycsoport főénekese beszél arról, hogy mit érzett mikor résztvett az első musicaljén.
Choa találkozott a riporterekkel a High School Musical 'nyilvános próbája' alatt, amit 12-én tartottak a Hanjeon Artc Centreben, Seoulban.
Eleinte, amikor a meghallgatáson vettem részt a szerepért, nagyon vártam, hogy részt vegyek a musicalben. Egy hónap után a meghallgatást követően nagyon idegesnek érzem magam. Mivel ez a 2006os tv film feldolgozása, remélem, miután megnéztem a fellépésünket, a közönség úgy érezné, hogy a mi verziónk más, és valami új.
Mivel ez a musical korábban jelent meg, remélem, hogy a mi verziónk teljesen különböző lesz a közönségnek.
A musicalben Choa Gabriella szerepét játssza, akit eredetileg a híres színésznő, Vannessa Anne Hudgens játszott. Gabriella, aki kiemelkedik a tudomány terén, jól énekel és népszerű, de ugyanakkor nagyon félénk és nem igazán tudja kifejezni magát.
Choa úgy érzi, hogy ez számára egy kihívás, mivel ez az első forgatása színésznőként. Choa emlékezett rá, hogy volt egy olyan jelenet, ahol az összes színész és színésznő részt vett, mikor történt egy incidens. Ideges maradt és nem tudta mit kell csinálnia, mikor egy színész 'igen noona'-val válaszolt neki egy jelenet alatt, nem részesültek semmilyen forgatókönyvben, amit követniük kellett volna és kötelesek voltak megfelelően eljátszani a jelenetet. Megemlítette, hogy
Nehéz eljátszani egy szerepet természetes módon, és egyetlen módja annak, hogy leküzdjem a zavarodottságot az, hogy továbbra is gyakorlok. A fellépések, amit egy AOA tagként teljesítettem segített nekem, hogy kontroláljam az érzelmeimet.
Gabriella szerepén a High School Musicalben osztozik Oh So Yeol színésznő, Luna az f(x)-ből és Choa, akit 3 meghallgatás után választottak ki. Ez elkerülhetetlenül a báj/népszerűség összehasonlításához fog vezetni a három színésznő között.
Oh So Yeon megszerezte a legjobb újonc díjat egy díjátadó ünnepségen, és ez a harmadik musical, amiben Luna sunbaenim szerepel. Kettőjükhöz hasonlítva én még mindig hiányos vagyok. Habár Gabriella személyisége hasonló az enyémhez, a szerep játszásához bele fogom fektetni a legtöbb erőfeszítésemet.
Choa reméli, hogy megtudja valósítani két célját ebben a projektben. Azt mondta:
A musical miatt, inkább elérem a célom, mintha híressé válnék, remélem a közönség szeretni fogja majd a fellépéseimet és emlékezni fog az AOA csoportra.
Az első showt a Blue Square, Samsung Card Hall-ban fogják megtartani.
forrás: eto
koreai-kínai fordítás: yammie@AOAWINGSHK
kínai-angol fordítás: nic.nicholas@POH
angol-magyar fordítás: Jiminari@AOAHUNGARY
|